Warning: array_merge() [function.array-merge]: Argument #2 is not an array in /var/userdata/web/rogerkapitany.hu/website/www/wp-content/plugins/wp-pagenavi/scb/Options.php on line 44

Roger & Kapitány horgászkalandjai

Catch and Release – Hibák az értelmezésben és a gyakorlatban

Catch and Release – Hibák az értelmezésben és a gyakorlatban

2011.08.11.

 

Bevallom, már nagyon rég óta szerettem volna a catch and release témáról írni. Igaz, egyáltalán nem illik a blog jelenlegi tematikájához, de fontosnak tartom, hogy állást foglaljunk ebben a kérdésben, ha másért nem, azért, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a sokszor rosszul kommunikált és még többször félreértelmezett elvek.

A Catch and Release (azaz “Fogd meg, és engedd vissza”) mozgalom 1952-ben indult útjára Michiganből, tehát semmiképp sem egy pár éve napvilágot látott divatmozgalomról van szó. Megpróbáltam két mondatban összeszedni a legfontosabb irányelveket az angol nyelvű Wikipedia cikk, a Rhode Island Sea Grant Fact Sheet, és az Acute Angling remek cikke  alapján:

“A Catch and Release egy olyan irányelv a horgászatban, melynek célja a természetes élővizek halállományának megóvása. Lényege a fogott halak körültekintő kezelése és vízbe való visszajuttatása, mielőtt túlságosan kimerülnének, vagy egyéb fizikai sérülést szenvednének el.”

A fenti pár sornak igazából minden szavát ki lehetne elemezni, és ki is kell, mert legtöbbször a félreértelmezésből van a baj.

“Célja a természetes élővizek halállományának megóvása”, azaz folyóink és természetes tavaink halait nem fogjuk ki és visszük haza, hanem visszatesszük őket a vízbe, hogy ott sokasodjanak és gyarapodjanak, és hogy unokáink, és az ő unokáik is lássanak (és foghassanak) halakat.
Ennek a sornak félreértelmezése, amikor valaki egy húshorgászok számára telepített “akvárium” partján terrorizálja horgásztársait, hogy a fogott halakat azonnal tegyék vissza a vízbe, mert különben kihal a halállomány.
Bármilyen szomorú (vagy éppen teljesen természetes), a mesterséges horgásztavakba a horgászok számára telepítik a halakat, mint ahogy egy csirkefarmon csirkéket nevelnek arra a célra, hogy levágják őket, azzal a különbséggel, hogy a húshorgász a “szedd magad” mozgalom keretében saját maga intézi a feldolgozást.
Amikor egy adott méret felett nem engednek halat elvinni egy ilyen típusú horgásztóból, az a tógazda jól megfontolt érdekét reprezentálja, ő ugyanis azt szeretné, hogy minél több horgász mondhassa el horgásztársainak, hogy az adott tóban hatalmas halakat fogott.
Természetesen az is messzemenőleg becsülendő, ha valaki pacifista meggondolásból alkalmazza a Catch and Release technikát ezeknél a tavaknál, vagy csak egyszerűen nem tulajdonít különösebb jelentőséget a halnak, mint kulináris élvezeti cikknek. Ugyanakkor ha valaki tényleg “védeni” akarja a halakat, akkor ne mozdítsa el őket természetes élőhelyükről, ne tegye ki stressznek őket, ezzel teszi a legnagyobb jót.
Bármennyire is körültekintőek vagyunk, a horgászat – még a Catch and Release szemlélettel elterjedt technikák ellenére is – nem meglepő módon negatívan befolyásolja a halak életét. Ha valaki ezzel nem tud megbékélni, akkor lehet, hogy ez nem az ő sportja.

“Lényege a fogott halak körültekintő kezelése”, azaz amikor horgászunk, nem árt ha átgondoljuk, hogy a kifogott halat milyen módszerekkel próbáljuk majd megóvni a károsodástól. Hiába van pontymatracunk, horogszabadítónk, fertőtlenítő oldatunk, ha azok elcsomagolva pihennek, amikor a hal már a hálóban van. Miután a Catch and Release szemlélet a halak életbenmaradási esélyének növelését tartja szem előtt, nem mindegy, hogy a hal mennyi időt tölt a természetes élőhelyétől elszakítva. Átgondolt horgászattal és az eszközök szakszerű használatával növelhetjük a halak életbenmaradási esélyeit is.

“…mielőtt túlságosan kimerülnének…” Bármilyen meglepő, fizikai károsodást okoz a hosszú fárasztási idő is. A halak nem viselik jól az anaerob megterhelést, a fárasztás után kialakuló “izomlázat”, tehát amikor 14-es damillal és fél órás fárasztással fog valaki egy 5 kilós pontyot, az messzemenőleg ellenkezik a Catch and Release elveivel. A hosszú fárasztás után visszaengedett halak még a körültekintő és szakszerű visszahelyezés ellenére is valószínűbben pusztulnak el, mint rövid ideig fárasztott társaik.

“…vagy egyéb fizikai sérülést szenvednének el.” Minden horgász tisztában van vele, hogy a kívülről akadt horog veszélyes a halra nézve. Sokan használnak szakáll nélküli horgot, mely amellett, hogy kisebb sérülést okoz, a gyors eltávolíthatóság miatt csökkenti a levegőn töltött időt, így növeli a hal túlélési esélyeit. Ugyanez az oka annak, hogy sokan a Catch and Release elveit követve műcsalijukról átszerelik a hármas horgokat hagyományos horgokra. Azt viszont sajnos kevesebben tudják, hogy a hal testét óvó nyálkaréteg részleges eltávolítása is káros lehet.
A sokat emlegetett pontymatrac remek találmány, megóvja a halakat a durvább fizikai károsodástól, ami főleg akkor fordulhat elő, ha a kiemelés után a halban még maradt erő. (Ugyanakkor a hal vergődése sokszor megakadályozható, ha fejét egy nedves kendővel leterítjük.)
Egy reggel kikészített pontymatrac délutánra már felforrósodik, és ha a hal ráhelyezése előtt nem locsoljuk le vízzel, akkor károsíthatja a nyálkaréteget. A nyálkaréteg elvesztésével a hal sokkal érzékenyebb lesz a fertőzésekre, a túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.
Ugyanez a helyzet akkor, ha a halat száraz kézzel fogjuk meg, például a visszahelyezés előtti fotózásnál. Pontymatracos visszahelyezésnél arra érdemes figyelni, hogy a halat ne “lökjük le” a matracról, ne lépjen fel súrlódás. A pontymatrac víz alá nyomásával ez elkerülhető.
Érdemes beszélni a kifogott halak tárolásának módjáról. Bár mindenféle tárolás feszegeti a Catch and Release elveinek határait, ha egy éjszaka fogott halat reggel fotózni szeretnénk, semmiképp ne tegyük szákba. A háló smirgliként távolítja el a nyálkát a hal testéről, és az védtelen marad a fertőzésekkel szemben. Erre a célra alakították ki a pontyzsákokat, melyben a nyálkaréteg sokkal kevésbé sérül a tárolt halon. Amennyiben több hal van egy pontyzsákban, vagy a halak nem nedves pontyzsákba kerülnek a kifogás után, az ugyanúgy csökkenti a túlélési esélyeiket.

A fentiekből láthatjuk, hogy a Catch and Release valójában több annál, hogy nem esszük meg a természetes folyó- vagy állóvizekből kifogott halakat. A kapcsolódó módszerek és irányelvek a halak túlélési esélyeit hivatottak növelni, hogy azok élőhelyükre visszakerülve tovább szaporodhassanak, és fennmaradhassanak a következő nemzedékeknek is.

Eddig tartott az értelmezés objektív része, most a szubjektív gondolataim következnek.

Amellett, hogy tudom, hogy a Catch and Release módszertanával jó példát mutatva rávehetünk embereket, hogy többet tegyenek vizeink halainak megóvásáért, félő, hogy akkor sem lenne itthon sokkal jobb a helyzet, ha mindenki ezeket az elveket alkalmazná természetes vizeinken.
Egyrészről ott van a korosztályok közötti generációs (de leginkább világnézeti) különbség: senki sem fogja tudni elmagyarázni Pista bácsinak, hogy ne fogjon naponta két halat a kedvenc holtágán és ne adja el a piacon, mert így nem marad hal a folyóban. Ő élete végéig meg lesz arról győződve, hogy nem azért nem kap a hal, mert kevesebb van, hanem mert “átszoktak a divatos pelletre”.
Másrészről semmiképp nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, de az az ország, ahol emberek büntetlenül húzhatnak ki 400 méter hálót a Balatonon, anélkül, hogy komolyabb büntetést kapnának, nem biztos, hogy a Catch and Release mintapéldája. Nem kell messzire menni, legtöbbünk bizonyára tud pár olyan történetet, mint például a Balaton iszapjából kikapált vermelő harcsáké, vagy egyéb, ellopott halaké. A büntetés a legtöbb esetben nevetséges.
Isten ments, hogy szembe menjek a tömeggel, de egyszer megkérdezhetné valaki azt is, hogy a hihetetlen mennyiségű, rendszeresen telepített horgásztó honnan kapja az utánpótlást. Mert ugye finoman szólva nem minden tó mellett van egy halnevelde, a lehalászott halak mennyiségét és útját pedig érdeklődés hiányában nem nagyon követi senki. Vagy csak senki nem akar egy levágott pontyfejet találni reggel az ágyában…
A kár, amit a rabsicok okoznak a hazai vizeknek, jóvátehetetlen. Amíg nem büntetik ezeket az embereket “érdemeik szerint”, addig bármilyen irányelv vagy beavatkozás a becsületes sporthorgászat szintjén eredménytelen lesz. Ezzel korántsem azt akarom sugallni, hogy ne tegyünk meg mindent az állomány megóvása érdekében, hanem azt, hogy ezzel csak annyit érünk el, hogy a mi lelkiismeretünk tiszta marad.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy Magyarország tényleg horgászparadicsom lehetne, de ehhez körül kéne nézni, hogy mások – akik valóban sikeresek – hogyan csinálják. Példa nélküli az, hogy természetes vízről napi két nemes halat el lehet vinni. Ahhoz képest, hogy évről évre egyre kevesebb hal van a vizeinkben, nagyon nagylelkűek vagyunk.
Ahogy az USA-ban bevezethették egyes helyeken vagy egyes fajok védelmében a kötelező Catch and Release horgászatot ~50 évvel ezelőtt, úgy ezt nálunk is meg lehetne tenni. Ha rajtam múlna, természetes vizekből évekig nem engednék halat elvinni, arra ott vannak a telepített tavak, meg a piacok. A halászati társaságok és a horgásztavak telepítési forrásainak ellenőrzése ugyanúgy feladat, mint a horgászok napi és éves kvótájának nyomon követése. Ezekre mind szükség van ahhoz, hogy belátható időn belül újra több hal legyen, mint horgász.

Ajánlott linkek

http://en.wikipedia.org/wiki/Catch_and_release
http://antirabsic.wordpress.com/
http://orvhorgasz.blog.hu/
http://www.halvedo.hu/

Share

Fatal error: Exception thrown without a stack frame in Unknown on line 0